( A Prológushoz ajánlott zenét ide kattintva éred el )
Elmondok neked egy történetet. Egy történetet azokról akik kiálltak a szerelemért. Egy történetet a szüleimről akiknek az életük tragikusan végződött. Egy parányi történet amelyben jó és rossz, szerelem és gyülőlet, család és ellenség harcol egymás ellen. El is kezdem, de a legeslegelején, hogy mindent érts:
"A sárkányok színre lépése talán a dínók kihalása előtti időszakhoz köthető. Hatalmasak lények voltak, szárnyfesztávolságuk kétszer akkora volt, mint a testük. Méltóságteljes, dícső állatok voltak, mégis a történelem nem talált a létezésükre bizonyítékot. Hogy mégis miért? Egyszerű a válasz. Mielőtt az óriás meteórit bele csapódott volna a földbe, egy fénycsóva az égbe ragadta őseimet ezzel megmentette őket a kihalástól. Az ember megjelenéséig éltek ott, végül elszöktek, mert gyógyító vérük miatt vadásztak rájuk. Szökésük kudarcba fulladt, több ezer sárkányt csonkítottak meg, csapolták le a vérüket és tartottak fogságba. Csak pár, talán tíz tojást sikerült megmentenie a vezetőnek és visszajönnie a Földre. Elrejtőzött, vigyázott a fiókákra és halála után a kicsiken volt a sor, hogy az addig tanultakat felhasználják és saját csoportot alkossanak. A mennyei betolakodók közül senki sem ment utánuk, a fiókák nevelkedtek és hatalmas sárkánnyokká fejlődtek akik alkalmazkodva a környezethez barlangok és hegyek mélyében laktak. Az embert gyengének és jelentéktelennek tartották akárhányszor szereztek zsákmányt tőlük az éjszaka leple alatt. Szét oszoltak a világ minden pontjára és akik fent maradtak kialakították a maguknak ideális helyet. Ezt nevezzük a történelemben békének, mikor ember és állat egy ideig békében élt. Ahogy teltek az évszázadok a sárkány fiókák száma nőtt, ezzel egy ütemben az emberek félelme is. Lázadás tört ki, elindult újra a mészárlás. Nagyapám vezette a sárkány harcosokat, de arra nem számított, hogy tulajdon és legjobban szeretett fiát csapdába ejtik. Az emberek visszakergették őket, nagyapám bosszút esküdött, apámat viszont megfigyelés alatt tartották. Félt, retteget, hogy megölik, megcsonkítják és érdemtelen lesz a halála. De a sors közbe szólt. Egy nőt küldött aki meggyőző szavaival lebeszélt mindenkit a gyilkolásról. Apámat elvarázsolta a nő kisugárzása, a beszéde, a jelleme. Azt a nőt Linneanek hívták, aki miatt olyat határozott el amit eddig soha egyetlen sárkány sem. Elnyeri a nő szívét. Fogságban töltött ideje alatt gyakorta próbálkozott átváltozni emberré, amit a későbbiekben sikeren meg is tett. Ő volt az első aki képes volt erre. Megszökött, ember lábai ellenkeztek és ezerszer felbukott míg Linnea házához ért. Ahogy a nő kinyította az ajtót Hektor - az apám - összerogyott. Az emberi átváltozás teljesen kimerítette, jó pár napig fel se kelt. Linnea senkinek se szólt, titokban tartotta, hogy férfit rejteget akinek karizmatikus vonásai egyre jobban elkápráztatták. Mikor Hektor felébredt megbizonyosodott Linnea róla, hogy a rabul ejtette apám a szívét. Az óriás sárkány, a nagyapám, visszajött és felégette a falut. Hektor elmenekült szerelmével, sárkány háton vitte, szálltak a tengerek vad örvényei felett, gyönyörködtek a naplementében és egymásban. Egy távoli kontinens - pontosabban a mai New York - területén találtak otthonra ahol egybe is keltek. Szerelmük felhőtlen volt, míg anyám egy babát nem hordott a szíve alatt. Születésem volt az a pecsét ami megadta a helyet ahol apámat keressék. Nagyapám ahogy megtudta mit tett Hektor őrjöngött és kitagadta őt. Engem és anyámat megakart ölni, de atyám szembe szállt vele így eltudtunk menekülni. Mégis... egy tized évvel később rájuk talált a kaszás. Mit sem sejtve reggeliztünk mikor betörtek a lakásunkba és forróngó vassal lemészárolták a családom. Nem sárkányok voltak, démonok, bűzős és rothadó démonok akiket a nagyapám bízott meg, hogy öljenek meg. Engem sikerekesen elbújtattak a szüleim. A démonok távozásuk előtt felgyújtották a házat. A törmelékek között másztam ki és rohantam zokogva a halott testükhöz.
- Anyu! Apu! Kelljetek fel! - kiabáltam velük. Édesapám az arcomra simította erőtlenül a kezét. Ő a vérnek hála nem olyan hamar halt meg, mint édesanyám.
- Ki...kislányom. Szehe....szeretünk téged. E....el kell menned - köhögött vért. Szemeimből patakzott a könny.
- Nem akarok! Veletek akarok maradni! Ne hagyjatok itt! - zokogtam keservesen apukám kezét szorongatva. Halványan elmosolyodott.
- Luanna.... menned kell. Tehe... te vagy az egyetlen... aki képes szembe szállni a gonosszal... aki képes szeretni... aki különleges. Menj! Veled leszünk... veled maradunk... örökre.... - suttogta elhaló hangon, majd az addig kezemen tartott arca erőtlenül esett a padlóra. A mellkasára borultam ahonnan vér szivárgott és zokogni kezdtem. Egy gerenda esett apám fejére ami szétloccsantotta. Megijedtem, szaladni kezdtem ki a házból, majd ahogy apám tanította neki futásból átváltoztam és elrepültem onnan. Azóta a nap óta menekülök nagyapám haragja elől, azóta a nap óta van megpecsételve a sorsom. De ahogy az az emberi közmondás tartja: Azt szokták mondani, az ember sorsa meg van írva, de ezt a regényt bőven lehet irányítani."
